Első szarság

    Áh, az az édes, tiszta brit levegő! Első pillantásra tényleg egy igazi kis kertvárosi házsort véltem felfedezni. Semmi különös. Egy nyughely.
 A ház, ami elé parkoltunk, nem különbözött a többitől. Kívülről redős faburkolata volt, egy apró terasszal, na meg egy kerítéstelen cuki kis kertel. Álomotthon. Sőt, egészen sokáig el is hittem ezt a "nyughely" hülyeséget, aztán hamar kiábrándultam, bár ezt lehet jó értelemben kellene venni.
   Éppen a szaréletű bőröndöket pakolásztuk le a kocsi tetejéről, meg a csomagtartóból, drága titokzatos "N" barátommal, na meg egy vöröses hajú nővel aki az álomház tulajdonosa volt. Mit se mondjak, ránézésre éreztem hogy két külön faj vagyunk és mivel ez a nő anyám ágán vált rokonná, kissé aggódtam is. Bár egészen jó fej volt, N-el jókat nevettek.
   Aztán pedig jött az a hihetetlenül eredeti és teljesen normális dolog... a szomszéd család. Álmomban se gondoltam volna hogy Maryl néninek -vörösfejűrokon- az egyetlen és egyben legjobb, legsegítőkészebb barátnője a szomszéd nő... -érezd az iróniát-
    - Meglátod jó lesz itt. Mellettünk sosem fogod unni magad. - Mondta Luana, az előbb említett személy. -Maryl néni szomszédja-
    - Asszony, hol a faszomban van az alsógatyám? - Hallottam meg egy igen intelligens és nyugodt hangot, valahonnan a mi kis fellegvárunk melletti disznókupi lakásból. - A kevésbé szarfoltos, ma csajvadászat lesz... - Luana kissé eltorzult, bocsánatkérően meghajolt, majd folytatni akarta a mondani valóját, de a hang tulaja ismét a tervébe vágott. - Anya, hallod amit mondok? Komolyan beszélek. - És akkor kiugrott az ajtón egy totálisan kigyúrt, dögös, vörös hajú srác, egy száll törülközőben, azt is csak úgy a büszkeségére lógatta. Kár tagadni, eléggé folyt a nyálam. Amint meglátott engem, enyhén kuncogni kezdett, majd egy pillanatra perverz mosolyra váltott. - Oh.. helló. Mondanám hogy "biztosan te vagy az a lány akiről beszéltek" de sajnos fogalmam sincs ki vagy. Viszont... - Akkor végigmért - Kromi, told ki a leprás, székhez ragadt seggedet! - Üvöltötte befelé. - Új ribanc költözött a kertbe! - Oh, kösz. Ez jól esett. De ki az a Kromi?
  Még mielőtt meg tudtam volna hálálni, ezt a roppant aranyos szomszédi gesztust, a fiúhoz valaki hozzávágott hátulról egy alsóneműt, ő pedig röhögve eltűnt. Valószínűleg a Kromi nevezetű egyed lehetett az a roppant alkalomhoz szelíd ember, aki megdobta Mr.pofátlan dög kettő-t egy tárgyal, ami elhallgattatta. Kedves volt tőle. Bár nem mutatta meg magát, amit sajnáltam. Ki lehetett az a leprás seggű férfiállat, aki tettre készen a vörös mondandója végén pont a képbe vágott egy alsónadrágot? Kreatív.
   A pakolászással elszállt a maradék napunk. Vacsora közben Maryl mesélt pár dolgot a környékről, a szomszéd környékről, a part menti környékről, a "belvárosi" környékről, a strandról, a buszmegállókról, a vasútállomásról, meg minden helyről, ahol az embert szeretik kirabolni és teára hívni egy sikátorba. Anglia. Hm. Majd a mondandója vége felé, már készültem volna felfelé a szobámba, de nem.
    - Hé, hé állj meg... ma te mosogatsz. Utána ha kész vagy válogasd össze a szennyest, ezennel szabadnapra indulok. - Majd eltűnt az egyik ajtó mögött. Elkezdem leszedni az asztalt, közben pedig egyre többször eszembe jutott az élet, amit számomra talán túl is írtak a kelleténél. Aztán ahonnan eltűnt Maryl, ugyan onnan kikászálódott valami csinos nyári cuccban. - Tényleg elhitted hogy ennyi voltam mára? Átmegyünk Luanaékhoz, most tartja a csillagfigyelő grillpartiját a kertben. Direkt a te érkezésedhez igazította. - Mosolygott. Szóval, a grillezés nem csak Amerikában felkapott? Különös.
    - A fia is ott lesz? - Morogtam kellemetlenül és visszaemlékeztem arra az alsónadrághuszár vörös fiatalra...
    - Donn? (szekszes név) Sosincs itthon. A mai alkalom különleges volt.
Nem tudtam hogy ezt most bóknak kéne vennem, vagy egyszerűen elgondolkozni hogy a Donn egy becézés lenne-e.
Maryl néni megigazította a haját még a bejárati ajtó tükrénél, aztán kimentünk a hátsó ajtón, ahol már kerítés se választotta el a szomszédság két telkét. Sok-sok asztal, egy-két tűzgyújtásos körülülős hely, néhány rendesen teleborozott emberrel, mindenfele amerikai ínyencségek, na meg Luana szexin felszerelt öltözéke. Egy fürdőruha. A furcsa az volt, hogy nem igen láttam olyan igazi angol embereket. Minden amerikai jellegű volt. Még az időjárás sem volt Angliára jellemzően fagyos. Persze, Donn kisugárzásán is éreztem hogy ő az én hazámból kullogott erre. Remek. Megint nem tudom eldönteni hogy ez jó-e vagy rossz.
Luana hamar észrevett minket, de mire köszöntem neki és Marylt kérdeztem volna hogy most akkor mi van, a rokonom már régen ott táncikált valahol a baráti köreivel. Egyedül maradtam. Klassz.
 Szanaszét mászkáltam egy ideig, valami velem egykorú gyereket, vagy egy szimpatikus bambulóhelyet kutatva. Meg is találtam. Mármint a helyet, ahol elmerülhetek a semmijellegű gondolataimban. Volt egy szép kis cuki tó ott a ház mögött. Hatalmas volt és eléggé gyönyörű. Leültem a szélére, figyeltem a hullámokat (EGY TÓBAN) és hallgattam a buli távoli zaját. Aztán zajra lettem figyelmes az egyik bokor felől, de nem lepett meg amit hallottam. Viháncolás, néhány magányos textil a bokor menti területeken, na meg az az egy híres ruhadarab. Az alsónadrág, amivel pofán baszták a vöröst, még az elején ennek a kikurt unalmas történetnek.
Hamar szedtem is onnan a sátorfámat, aztán mint minden tökre normális, átlagos szerelmes sztoriban, beleütköztem egy srácba. Bár sokat nem láttam belőle, azt gondoltam hogy számított rá hogy nekimegyek.
    - Bocs. - Hebegtem, miközben a nagyon durván ciki hangokat hallgattuk mögülünk.
    - Semmi. - Rázta meg a fejét, majd folytatta amit tenni akart.
 Bár én már elvileg siettem, még megnéztem miért jöhetett le erre. Odalopakodott ahhoz az alsóneműhöz, felkapta, majd visszanézett felém. Kis troll... kuncogni kezdtem, ő pedig a szája elé tartotta a mutatóujját, felszólítva engem hogy kussoljak, mert elrontom a tervét. Gondolkozott egy pillanatra, a gatyát eltette a zsebébe aztán fogta a többi holmit és az összeset belevágta a vízbe. Bemutatott egyet a bokor felé, aztán elrohant onnan, de még előtte meghajolt. Én is az irányába haladtam, de nem siettem beérni őt. Megvártam amíg eltűnik, aztán visszamentem Marylhez... vagyis, az illem ezt kívánta, viszont szarok az illemre. Ő hagyott egyedül úgy, hogy most pottyantam ide és szart se tudok senkiről. Meglógtam a buliról és hazamentem.
 Még mielőtt lezuhanyozhattam volna a majdnem három napi koszt rajtam, kimentem egy kicsit az erkélyemre odafent. Eléggé nagy volt, aranyos kis asztallal odakint. Hangulatos. Vittem magammal egy könyvet, azt lapozgattam izgalmas részeket keresve. Valami ottani szemétkupac között találtam, de a árát elnézve eléggé jó kis könyv lehet.... illetve lehetett, mikor még megvolt az 55.oldaltól a 102-ig az összes lapja. Na mindegy, sose szerettem olvasni.
Ajtónyikorgást hallottam az előttem lévő ház felől, -a szomszédház lenne a vörös kecifejjel- majd egy fiút láttam ahogy letesz az erkélyen egy matracot. Megfordult, benyúlt az erkély ajtajához, kirántotta a kulcsot majd becsukta azt és be is zárta kívülről. Kicsit megrugdosta a láthatóan poros, kissé szakadt, egérrágta matracot, aztán kényelmesen helyet foglalt, a fenti terasz kerítésként szolgáló kőoszlopainak dőlve, a bezárt ajtóval szemezve. Felkeltette a figyelmemet, becsuktam a könyvet, majd óvatosan felálltam és közelebb mentem a sráchoz.
    - Mindig idekint csövezel? - Kérdeztem.
    - Csillagokat lesek. - Mondta még mindig előre meredve. - Valamiért te is kijöttél, és biztos nem a hiányos kalózkiadású könyvet akartad kívülről megtanítani a szúnyogoknak. - Előhúzta a nadrágja zsebéből az immáron főszereplővé vált terepmintás gatyát. - Az összes alsója seggfoltos, ez meg az enyém, ami jó az ő visszamaradt domborulatának... ezek szerint. /wait most kromi beoltotta saját magát?XDDDDDDDD/
    - Jó kapcsolatot táplálhatsz vele. Gondolom nem fogja hiányolni a cuccait.
    - Azok a lányé voltak. - Nevetett. - Az övét más célokra használom. - Végre felém fordult és mit se mondjak eléggé ledöbbentem.
Sötét kék szeme volt, sötétbarna haja, egy picike vörös árnyalattal. Tökéletes érett, de mégis olyan baba beütésű arca, annyira ellenállhatatlan volt, hogy azt hittem abban a pillanatban elélvezek. Bár el nem tudtam képzelni milyen céljai lehettek a szexmániás Donn ruháival, hirtelen nem mertem rákérdezni. Túlságosan helyes volt...és...ezért...nem...kérdezhetem meg mert... hát... helyes.
    - Tudom hogy szexi vagyok, de ha gondolod a bámulásom helyett hozhatnál nekem valami kaját. Anyu egy hétig sütött-főzött a bulira, de mindent felzabáltak szóval... - Megérintette a hasát, az meg mintha tanítva lenne, korogni kezdett.
 Nem kérdés hogy elpirultam, de szerintem nem volt feltűnő. Hamar leszaladtam a konyhába, kerestem neki valami hülyeséget, visszaszaladtam és átdobtam a szállására. Megköszönte, aztán telefonozni kezdett. Gondolom ez célzás volt hogy, "jó, adtál kaját, most már igazán elhúzhatsz mert kibaszott unalmas vagy".

Bevezető

Egyik év augusztus 5-e fura nevű város, valahol Angliában

   Az egész állapot, nem különb a többi tizenéves, anya-apa viszonytól. Csak éppen, itt nem apuci pici nagyvárosi lánya kergeti az amerikai álmot, drogokkal, pasikkal és menő járgányokkal jogsi nélkül. Ezt a szerepet a jó jámbor anyám tölti be, aki maga sem tudja hogy most beteg-e, vagy már halott. Depresszió. Legalábbis rá fogja, ha bármi dolog történne körülötte ami nekünk, mint mintacsaládnak nem egészen tetszene.
   Mintacsalád. Hát igen. Egy drogos sztriptíz táncos, negyvenes prostituált édesanya, depresszió gyanánt legyengült agyi gondolkodással, egy idegbeteg, diktátor, humortalan apa, egy kisgyerek öcsémként, aki már végkép nem kellet volna, na meg én. Én, az a tipikus, érdektelen tinédzser, aki menőképpen szemüveget hordana, fiúkat les kosármeccs után az öltöző lenti ablakából, nyomulva megy mindig a tömeg után, összeszedetlen, szőke ribanc. Az. Ha választani kéne az átreformált arcú Miley Cyrus hasonmás rockstar kockafiú és köztem, talán a tágpinájú anyámat venném keblemre. Miért is ne? Ja azért... Hát persze. Fogalmam sincs melyik sarkon lófrálhatja éppen a bágyadt popsiját egy jó kis lejárt whisky társaságában.
    De persze mint minden nőnél, ott van benne az anyai ösztön. Még ha folyton dühös is vagyok rá, csak azért ami, valahogy mindig megtaláljuk a közös hangot. Apám persze nem így van vele. Legalábbis nem így volt. Annak idején, olyan kilenc körüli éveimben, anya imádta űzni a badass életet. Rendesen kimaradt hónapokra, börtönbe kellet érte járkálni és olyanokat összehordott rólam, hogy apa nem engedte be a házba, ha esetleg itthon volt. Közben pedig vigyázni kellet rá, a betegsége miatt. Aztán egyszeriben megváltozott, leállt a kimaradásokkal, elkezdett engem szeretni. Eljárt terápiára, bogyókat írtak fel neki, még egy állást is vállalt. De hiába viselkedett normálisan, egyszerűen érezhető volt a jelenlétén hogy megőrült. Remegett, egy helyben állt órákig és segíteni sem lehetett rajta. Remekül működött ez a dolog. Apunak nem kellet mindent egyedül csinálnia, elfogatta hogy anya ilyen és szerette így is. Fúj. Aztán a nagy szeretetnek következménye is lett. Az öcsém. A szülés végleg kiverte anyámnál a biztosítékot. Kész, vége. Feladta a megváltozást, vagy amit elakart érni a gondoskodásával. Hirtelen valahogy rengeteg barátnőre tett szert, mindig mikor hazajött egy esti clubból. Hihetetlen volt.
    Aztán pedig, nem hogy az egésznek apa vetett volna véget. Nem. Anya egyszer csak hazajött egy éjféli kurvával a vállán, betotyogtak apa dolgozószobájába, majd anya kidobta minden cuccunkat, apával együtt. Annyi.

    És most itt vagyunk. (leszarom hogy és-el nem kezdünk mondatot-.-) Vagyis, én itt vagyok. Nagyban folyik a válóper, hatalmas a felfordulás. A háztartásunk tényleg szanaszét keveredett. Én egy ismeretlen ismerőshöz fuvaródzok éppen, az öcsém valamerre máshova keveredett, anyám passz, apának meg van elég baja.
   Szóval, most járunk a nyári szünet utolsó hónapjában. Felszabadulás összeroggyant fejemnek. Jó sok hónap a stresszkőrtől távol. Ezaz. Még új sulim is lesz, bár fogalmam sincs miért költözök el ennyi időre. Mindegy. Új dolgok. Új környezet. Új barátok. Új én. Szuper. Főleg hogy velem egy ázott kutya se állna szóba, feltéve hogy adnék neki szállást.
Az út további felében a fülesem fehér színű zsinórjával játszadoztam. No meg halkan tátogtam a fülemben áramló buzdító hangokat, miközben kifelé bámultam. Valami eléggé messze lévő kicsi városba szállított egy színes bőrű kedvesnek látszó férfi. Hátra-hátra nézegetett, én pedig mindig visszamosolyogtam rá. A neve N-nel kezdődött, amint elindultunk kiment a fejemből a teljes bemutatkozásunk. Ezzel az emberrel mentem egy repülőn, de a neve nem ugrik be. Szép. Izgatott voltam, nem is kérdés. Persze, szívesebben mentem volna a szülőhazámban lévő egyik nagy városba. Esetleg Los Angeles, vagy valami kaliforniai fasza kis kéróba. De nem. Minden létező rokonunk a hírhedt királyságba menekült, a válság elöl. Mindegy, az angolok mindig kedvesek. Én meg megpróbálok nem fafej lenni.
   Az utolsó kanyarokat vesszük, egy kölcsönzött autóval. Teljesen más még a fényáradat is erre, mint a zsúfolt Illinois-ban. Tetszik. Akkor még nem is beszéltem róla, hogy errefelé iszonyú sok a helyes srác, ha brit, ha nem. Jó lesz ez itt.