Bevezető

Egyik év augusztus 5-e fura nevű város, valahol Angliában

   Az egész állapot, nem különb a többi tizenéves, anya-apa viszonytól. Csak éppen, itt nem apuci pici nagyvárosi lánya kergeti az amerikai álmot, drogokkal, pasikkal és menő járgányokkal jogsi nélkül. Ezt a szerepet a jó jámbor anyám tölti be, aki maga sem tudja hogy most beteg-e, vagy már halott. Depresszió. Legalábbis rá fogja, ha bármi dolog történne körülötte ami nekünk, mint mintacsaládnak nem egészen tetszene.
   Mintacsalád. Hát igen. Egy drogos sztriptíz táncos, negyvenes prostituált édesanya, depresszió gyanánt legyengült agyi gondolkodással, egy idegbeteg, diktátor, humortalan apa, egy kisgyerek öcsémként, aki már végkép nem kellet volna, na meg én. Én, az a tipikus, érdektelen tinédzser, aki menőképpen szemüveget hordana, fiúkat les kosármeccs után az öltöző lenti ablakából, nyomulva megy mindig a tömeg után, összeszedetlen, szőke ribanc. Az. Ha választani kéne az átreformált arcú Miley Cyrus hasonmás rockstar kockafiú és köztem, talán a tágpinájú anyámat venném keblemre. Miért is ne? Ja azért... Hát persze. Fogalmam sincs melyik sarkon lófrálhatja éppen a bágyadt popsiját egy jó kis lejárt whisky társaságában.
    De persze mint minden nőnél, ott van benne az anyai ösztön. Még ha folyton dühös is vagyok rá, csak azért ami, valahogy mindig megtaláljuk a közös hangot. Apám persze nem így van vele. Legalábbis nem így volt. Annak idején, olyan kilenc körüli éveimben, anya imádta űzni a badass életet. Rendesen kimaradt hónapokra, börtönbe kellet érte járkálni és olyanokat összehordott rólam, hogy apa nem engedte be a házba, ha esetleg itthon volt. Közben pedig vigyázni kellet rá, a betegsége miatt. Aztán egyszeriben megváltozott, leállt a kimaradásokkal, elkezdett engem szeretni. Eljárt terápiára, bogyókat írtak fel neki, még egy állást is vállalt. De hiába viselkedett normálisan, egyszerűen érezhető volt a jelenlétén hogy megőrült. Remegett, egy helyben állt órákig és segíteni sem lehetett rajta. Remekül működött ez a dolog. Apunak nem kellet mindent egyedül csinálnia, elfogatta hogy anya ilyen és szerette így is. Fúj. Aztán a nagy szeretetnek következménye is lett. Az öcsém. A szülés végleg kiverte anyámnál a biztosítékot. Kész, vége. Feladta a megváltozást, vagy amit elakart érni a gondoskodásával. Hirtelen valahogy rengeteg barátnőre tett szert, mindig mikor hazajött egy esti clubból. Hihetetlen volt.
    Aztán pedig, nem hogy az egésznek apa vetett volna véget. Nem. Anya egyszer csak hazajött egy éjféli kurvával a vállán, betotyogtak apa dolgozószobájába, majd anya kidobta minden cuccunkat, apával együtt. Annyi.

    És most itt vagyunk. (leszarom hogy és-el nem kezdünk mondatot-.-) Vagyis, én itt vagyok. Nagyban folyik a válóper, hatalmas a felfordulás. A háztartásunk tényleg szanaszét keveredett. Én egy ismeretlen ismerőshöz fuvaródzok éppen, az öcsém valamerre máshova keveredett, anyám passz, apának meg van elég baja.
   Szóval, most járunk a nyári szünet utolsó hónapjában. Felszabadulás összeroggyant fejemnek. Jó sok hónap a stresszkőrtől távol. Ezaz. Még új sulim is lesz, bár fogalmam sincs miért költözök el ennyi időre. Mindegy. Új dolgok. Új környezet. Új barátok. Új én. Szuper. Főleg hogy velem egy ázott kutya se állna szóba, feltéve hogy adnék neki szállást.
Az út további felében a fülesem fehér színű zsinórjával játszadoztam. No meg halkan tátogtam a fülemben áramló buzdító hangokat, miközben kifelé bámultam. Valami eléggé messze lévő kicsi városba szállított egy színes bőrű kedvesnek látszó férfi. Hátra-hátra nézegetett, én pedig mindig visszamosolyogtam rá. A neve N-nel kezdődött, amint elindultunk kiment a fejemből a teljes bemutatkozásunk. Ezzel az emberrel mentem egy repülőn, de a neve nem ugrik be. Szép. Izgatott voltam, nem is kérdés. Persze, szívesebben mentem volna a szülőhazámban lévő egyik nagy városba. Esetleg Los Angeles, vagy valami kaliforniai fasza kis kéróba. De nem. Minden létező rokonunk a hírhedt királyságba menekült, a válság elöl. Mindegy, az angolok mindig kedvesek. Én meg megpróbálok nem fafej lenni.
   Az utolsó kanyarokat vesszük, egy kölcsönzött autóval. Teljesen más még a fényáradat is erre, mint a zsúfolt Illinois-ban. Tetszik. Akkor még nem is beszéltem róla, hogy errefelé iszonyú sok a helyes srác, ha brit, ha nem. Jó lesz ez itt.